Amikor betelik a pohár

Férj befejezte az egyetemet. Mármint nem a szokásos módon, ami diplomával ér véget, hanem a másikkal, ami nem :D Drága Szent István Egyetem mindent elkövetett, hogy így legyen, de komolyan. Levelező szakon nem volt se Neptun, se vizsgarend, se tájékoztatás, hogy követni lehessen mikor milyen vizsga lesz, vagy mikor lesznek a konzultációk. Ez ment éveken át. Aztán amikor azt sem vették figyelembe, hogy a gerincműtéte miatt 6 hétig feküdnie kell, és nem engedték pótolni az elmaradást végleg betelt a pohár.

Szóval egy esetleges bevándorlásnál ezzel bukunk csomó pontot, ezt tudjuk és mérlegeltük is, de tényleg semmi garancia, hogy időben be tudja fejezni, és csak emiatt nem szeretnénk még éveket itthon maradni. Amúgy meg ha nagyon ráfekszik az angolra ott bepótolhatja ezeket a pontokat.

Mivel nem vagyunk kötve az egyetemi vizsgákhoz, az eredeti terv szerint mehettünk volna februárban, viszont hála valami központi OKJ-s szabályozásnak, szeptemberig nem indul klímás suli, ami ki tudja meddig húzódik... Anélkül pedig tényleg nem indulhatunk neki, mivel Férj azzal szeretne kint foglalkozni.
Vehetnénk ezt a sok rosszat jelnek is, hogy ne induljunk neki, de nem tesszük. :D Inkább akadályként tekintünk rájuk, amiket le kell győzni. Különben is ami túl könnyen jön, azt nem becsüli eléggé az ember lánya, szóval így még jobb is :)

Egyébként ezerrel rohan az idő, rengeteg a munka, alig van időm pihenni, kicsit ki is vagyok merülve már...
A kedvem is rossz, nagyon nehéz már itthon lenni. Időpocsékolásnak érzem ezt az évet.
Követek egy blogot (http://ausztraliaat.wordpress.com/2014/04/09/a-senki-foldjen/), ahol a család éppen most jutott ki Ausztráliába és annyira klassz olvasni a sorokat az odaútról, hogy milyen érzések és gondolatok kavarogtak bennük :) Szinte hihetetlen, hogy bő egy év múlva ugyanígy ülünk majd a repülőn reményekkel telve :)