Irány Bécs?!

Több heti gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy Bécsben fogunk munkát keresni és letelepedni. Ami nagyon mellette szólt, az az, hogy Budapest közelsége miatt Férj megtarthatja a vállalkozását, így onnan továbbra is bejön a fix havi bérünk. Ez azért egy jó kis biztonsági háló. A másik pozitívum természetesen az, hogy laknak ott rokonaink, így lesz kihez fordulni ha nagyon úgy adódik.
Rám nézve ez annyit jelent, hogy meg kell tanulnom németül. Hehe, mintha az olyan könnyű lenne :)) Egyébként már neki is álltam, egyelőre tetszik, bár nagyon furcsa érzés ennyi idősen belevágni egy teljesen vadidegen nyelv megtanulásába. Szóval nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hónapokban az biztos. Egyelőre szavakat és alap kifejezéseket tanulok, mellette nekikezdtem a nyelvtanba is. Jövő héttől pedig már magántanárral szeretném folytatni. Először heti 1 alkalommal, aztán kiköltözés előtti hónapokban mindenképp sűrűbben.

El is kezdtem témába vágó blogokat keresni (vagyis blogokat Ausztriában élő magyarok tollából) és meglepően keveset találtam. Aztán persze lehet, hogy én vagyok a vak/béna. De például összehasonlíthatatlanul több az ausztráliába igyekvő, vagy már kint élő magyarok blogjának száma. Értem én, hogy az érdekesebb, mert messzebb van, meg ott van pálmafa, sőt még óceán is, nameg a vízumszerzés is bonyolult procedúra, de ettől függetlenül ugyanúgy érdekes lehet szerintem az, hogy hogyan megy a beilleszkedés Bécsben. 

A másik téma ami foglalkoztat mostanában az az elszakadás. Illetve, hogy milyen mértékben kell(?) elszakadni a szülőföldtől. Amit észrevettem a bécsi magyaroknál (távolabbi ismerőseim között is van szép számmal ilyen), hogy állandóan hazaugrálnak. Értsd heti, kétheti de maximum havi szinten biztosan. Nekem ez nagyon furcsának tűnik (most még, aztán ki tudja mit hoz a jövő...), de én úgy gondolom, hogy elég nehéz lehet a beilleszkedés úgy, hogy igazán nem is akarsz beilleszkedni, mert folyton "hazaszaladgálsz". Kicsit olyan lehet, mintha sehova sem tartoznál igazán. Persze értem én, hogy hiányzik a család és a barátok és csalóka lehet, hogy "csak" 2-3 órára vannak...De több helyen olvastam (és a nulla tapasztalatommal egyelőre egyet is értek vele), hogy igazán beilleszkedni úgy lehet egy idegen országban, ha valamilyen szinten elszakadsz Magyarországtól és a magyar beidegződéseidtől. Én ezt biztosan nem tudnám úgy megtenni, hogy ahogy jön a hétvége, ülünk a kocsiba és irány a régi otthon. Persze ez csak egy vélemény, de - Férj kéthetente félnapos munkaügyi ingázásán kívül - egyáltalán nem tervezzük, hogy ennyire gyakran hazalátogassunk. Még egy gondolta, aztán befejeztem ezt a témát. Svédországi magyarok is durván annyi órányi repülésre vannak, mint kocsival Bécs-Budapest. Ha 2 főt veszünk és összehasonlítjuk a fapados repjegyek árát a mai autópálya és üzemanyag árakkal, az jön ki, hogy kb. ugyanannyiba kerül a hazalátogatás mind időben mind pénzben. Ők viszont nem jönnek kéthetente, de még havonta sem. Szóval furcsa dolog ez.

Az első

Íme, az eddig a laptopon porosodó "napló" időrendben:


2013. január 5. – A döntés megszületett

Eldöntöttük. Külföldre költözünk. Közhelyesnek tűnik manapság? Naná! Annál izgalmasabb nekünk. A blogot magunknak írjuk, hogy majd 10-20 év múlva visszanézhessük milyen érzésekkel vágtunk neki.

Nem emlékszem pontosan melyik volt az a momentum amikor rájöttünk, hogy ezt most tényleg komolyan gondoljuk, de az biztos, hogy már évek óta érlelődött a döntés.  Számtalan beszélgetés következménye ez, amikor is ráébredtünk, hogy nem látjuk Magyarországon a jövőt. Egyszerűen nem szeretnénk itt felnevelni (a még csak képzeletbeli) gyerekeinket. Pedig nem tartozunk az átlag kivándorlók közé. Meglepő módon nincs óriási devizahitelünk és nem is a jobb anyagi körülmények vonzanak elsősorban minket. Itthon is egész jól boldogulunk, van egy kis vállalkozásunk amiből (valószínűleg) az átlag felett élünk. Nem gond a napi betevő, egy mozi, vagy a csekkek, de félretenni nagyobb összegeket valahogy mégsem sikerül, így albérletben élünk. Na meg szeretünk utazni, világot látni, állandóan csak mennénk és mennénk. Valószínű ez a „baj”, a megtakarításokat is általában erre a célra szoktuk beáldozni. Az ok amiért úgy döntöttünk, megyünk, elég összetett: némi kalandvágy, nemszeretünkitthonélni érzés, nyelvtanulás, még biztonságosabb mindennapok anyagilag (az a fajta anyagi biztonság, amit itthon csak egy bizonyos réteg ismerhet, amikor minden hónapban egy csinosabb összeget lehet félretenni, amiből kényelmesen lehet majd házat venni és/vagy évi kétszer világot látni).

Érdekes, hogy ahogy kimondtuk, hogy igen, úgy 1 év múlva biztosan külföldre költözünk, olyan megnyugvás árasztott el, amilyet rég éreztem. Évek óta vágytam erre, de valahogy mindig arra jutottunk, hogy minek adnánk fel az itt felépített biztonságos kis életünket valami bizonytalanért. Na ez a legnehezebb szerintem, ezt az érzést elnyomni annak, aki úgy menne neki a külföldi kalandnak, hogy itthon már van egy felépített élete és van mit veszítenie (jólfizető állás, esetleg saját tulajdonú lakás stb stb).

Szóval eldöntöttük, hogy megyünk. Oké. Nade hova? Egyelőre maradjunk Európában a család közelsége miatt. Német nyelvterület kiesik, mivel én nem tudok németül, csak Férj tud alapszinen. Anglia? Túlzsúfoltnak tűnik, meg különben is mindenki oda vándorol ki. Délen elég nagy a munkanélküliség, nem lenne szerencsés. Legyen egy északi fejlett, biztonságos ország, ahol magas az életszínvonal…így jutottunk el Svédországhoz.

Következő lépések: információk begyűjtése, töménytelen mennyiségű blog elolvasása kivándorolt magyarok tollából, ismerkedés az országgal. Hamar világossá vált, hogy Svédország nagyon élhető hely, ahol ha rendesen dolgozik az ember, befogadják és kényelmesen tud élni. A nyelvet elkezdtük online tanulgatni, már csak azt kell kitalálni, hogy mihez is kezdjünk kint. Egyikünknek sincs olyan szakmája, ami bárhol a világon versenyképes lenne (pl. mérnök, programozó), így mivel Férjnek még 1 év van az egyetemből, akár ki is tanulhatunk indulásig valami használhatót.

2013. január 20. – A kezdetek

Dátum kitűzve: 2014. nyár elején Férj leteszi az egyetemi vizsgáit és utána indulunk is. Macskástól, bútorostól, mindenestül. Az még bő egy év, de kell is ennyi idő, hogy mindennek alaposan utánajárjunk, megtanuljuk alapszinten a nyelvet és mindent megszervezzünk. Mivel véglegesnek érezzük a kiköltözést, mindent alaposan meg szeretnénk tervezni, nem akarunk csak úgy hirtelen beleugrani az ismeretlenbe majd csak lesz valahogy alapon.

Közben azt is kitaláltuk, hogy a meglévő diplomám mellé milyen szakmát tanuljak ki, ami aránylag jól fizet és kedvem is van valamennyi hozzá. Műkörmös leszek. Legalábbis egy-két évig, az első időszakban. Blogokon begyűjtött információk alapján egy műkörömért 30 ezer ft körüli összeget lehet elkérni. Nem rossz. Leellenőriztük pár Göteborgi szépségszalon honlapját és tényleg ennyit kérnek el. Szinte hihetetlen. Utánanéztünk az albérlet áraknak, az élelmiszer áraknak, számolgattunk, tervezgettünk. Nagyon szépen ki lehet jönni akár egy fizetésből is (több magyar kivándorolt kolléga kényelmese kint egy fizetésből), ha a kezdetekben esetleg csak egyikünknek lenne állása.

Férj mit fog csinálni? Még ki kell találni. Valószínű nem egy külföldit, alap svéd és alap angoltudással fognak közgazdásznak felvenni irodába… Neki is kell egy szakma, amit szívesen csinál.

2013. február 10. – Tervezgetünk, szervezgetünk

Beiratkoztam egy intenzív műkörmös tanfolyamra. 2 hónap az egész és meg is van az OKJ-s végzettség. A terv az, hogy itthon is dolgozok a szakmában az indulásig, hogy szerezzek egy kis gyakorlatot.

Férjnek a következő szakmák tetszenek: CNC-forgácsoló, mert hiányszakma az egész világon, kb 6-800ezer forintos kezdő fizetésekkel valamint klímaszerelő (igen, északon hideg van, de az irodák, plázák szellőztetését is ők oldják meg), mert azt lehetne akár vállalkozásban is csinálni. Még nem igazán tudjuk melyik lesz a befutó, nézegetjük az iskolákat és a tanfolyam árakat, valamint azok hosszát.

A svéd tanulást kicsit elhanyagoltuk, sok a magánéleti gond, baj, most nem tudunk ezzel foglalkozni, de abban maradtunk, hogy ha én elvégeztem a tanfolyamot, akkor elkezdünk magántanárhoz járni.

2013. március 25. – Vissza az iskolapadba

Ma volt az első napom a körmös suliban. Furcsa volt megint iskolapadban ülni 2 év után és hallgatni az anatómia tanárt, aki csupa olyan dologról beszélt, ami engem teljesen hidegen hagy. Nem is lesz ez olyan könnyű, mint ahogyan hittem. Anatómia, ortopédia, anyagismeret… Érdekes érzés valami olyat tanulni, ami nem érdekel teljes szívvel és tudom, hogy csak átmeneti.  Nade semmi nyafogás, jobb, mint takarítani egy szállodában – emlékeztetem magam állandóan.

Sok lányon látszik, hogy imádja ezt az egész szakmát, a közeget, a szép körmöket, a vendégekkel való csacsogást és körömlakkokat. Na, hát én nem ilyen vagyok. Sosem érdekeltek sem a körömlakkok, sem a műkörmök, sem ez az egész világ. Akkor mégis miért a szakmaválasztás? kérdezheti bárki teljes joggal. Hát ki van ez gondolva kérem szépen.  Azért, mert Anya összes felszerelését megöröklöm, amiket így nem kell megvenni, valamint azért,  mert olyan szakmát szerettem volna, ahol a magam ura lehetek. Az is szempont volt, hogy nem tudok egészségügyi okokból egész nap állni (kiesett a fodrász például), plusz a tanfolyam ára megfizethető (mindennel együtt 140ezer körül van) és nem kell évekig iskolapadban ülni. Ugye, hogy teljesen logikus?

2013. március 30. - Dilemma

Elkezdett valami motoszkálni a fejünkben. Férjjel ellentétben én biztosan nem tudom elképzelni, hogy Svédországban éljem le az egész életemet. Nekem Svédország túl hideg-rideg, picit távol mindentől. Én úgy látom, hogy a cél az állampolgárság megszerzése, aztán egy olyan országban való letelepedés, ahol szívesen vennénk házat és nevelnénk fel a gyerekeinket. Nade akkor megint költözés, egy új országba való beilleszkedés, akkor már (reméljük) gyerekekkel. Férj ez ellen foggal-körömmel tiltakozik. Miért megyünk oda, ha 5 év után továbbállunk? Az a nyughatatlan természetem. Állandóan csak menne. 5 évente új országba. Najó, azt azért nem. Persze ha lesznek gyerekek ez azért nem így működik. Lehet, hogy változik a célország?

Április 12. – Változtak a tervek: Svédország elvérzett

„Picit” változott a terv. Még mindig biztos, hogy megyünk, de a célország változott. Mégpedig azért, mert hosszas mérlegelés után rájöttünk, hogy olyan helyet kellene választanunk, ahol mindketten úgy érezzük, hogy szívesen leélnénk akár az egész életünket. Mindketten elmúltunk 25 évesek, már a 30 felé vándorolunk, 2 éve házasok vagyunk, nem olyan sokára a családbővítés is tervben van, így azt hiszem érthető, hogy olyan helyen kéne letelepedni, ahol akár saját otthont vehetünk. Tehát a versenyzők:

Célország 1: Anglia 

Mellette:

Férj egyik barátja most ment ki Angliába, így került képbe ismét az ország. Kiderült, hogy a hiányszakmákban most is relatív könnyű elhelyezkedni. Szuper! 1 pont Angliának.

Kezdhettem elölről a fórumok és blogok tanulmányozását, viszont annyival könnyebb a dolgom, hogy mint tudjuk a magyarok első számú célpontja Anglia, így sokkal több anyag áll rendelkezésre, mint Svédország esetében. Ami nekem nagy megkönnyebbülés volt, az a nyelv, hiszen én jól beszélek angolul, sőt imádom az egész országot, a kultúrát és legfőképp a nyelvet. Férj is elboldogul alapfokon, bár neki azért fel kellene hozni a nyelvtudását egy középszintre, de legalább megvannak azok a bizonyos alapok.

Ellene:

Ami a kutatásaim során rögtön kiderült, hogy a műkörmös szakmával az angoloknál közel sem lehet olyan jól keresni, mint északi barátainknál. Átnyálaztam jó pár londoni szépségszalon árlistáját és kiderült, hogy olyan 10-12 ezer ft körül lehet elkérni egy műkörömért. Ez maximum a duplája az itthoni áraknak, viszont mint ahogyan azt szerintem sokan tudják/sejtik, az albérlet árak inkább három-négyszeresek a budapesti árakhoz képest. Szóval nem ezzel a szakmával fogunk kint meggazdagodni, Férjnek mindenképp valami jól fizető állást kell találni.

Van valami rendkívül furcsa érzés egyébként abban, hogy az ember teljesen szabadon eldöntheti, hogy melyik városban szeretne élni. Először nagyon élveztem a „válogatást”, most már inkább zavaró, hogy nem jutok dűlőre. London túl nagy, koszos, zsúfolt, nagyon drága. Mivel házasok vagyunk és évek óta külön élünk, szóba sem jöhet, hogy share house-ban szobát béreljünk, mindenképpen külön lakást szeretnénk bérelni már az elején is. Studio lakás sem jöhet szóba, mert a két cicánkat visszük (tudom elmebaj, de nekünk ők a gyerekek, ez van, mindenkinek megvan a maga dilije) és éjszakára mindig jó, ha ki lehet őket zárni a hálóból, hogy nyugodtan aludhassunk. Tehát minimum egy hálós lakást keresünk. Nem baj ha pici, de legyen külön háló. Namármost ez Londonban 800-1000 fonttól indul azon a típusú környéken, ahova este 8 után csak fegyveres kísérettel érdemes kimenni . Viszont ha külvárosba megyünk, rengeteget kell költeni az utazásra. Tényleg egy kisebb vagyont. Egy éves vonatbérlet ára simán eléri a 600 ezer-egymillió forintot, és akkor még Londoni bérletet is kell venni, ami még plusz havi 30-40 ezer forint. Ettől függetlenül mindenképp London valamelyik kertvárosa tetszene, mert olcsóbbak és szebbek a lakások, több a zöld, viszont a főváros közelsége megkönnyítheti a munkakeresést. Egyébként a jövőben simán el tudnám képzelni az életet az igazi Angliai vidéken…Kis ház, nagy kert, friss levegő…hmmm…Keltsen fel valaki…

Célország2: Ausztria (Bécs)

Tudom , tudom, már megint semmi kreatív dolog, mint például Kazahsztán vagy Bolívia, úgy néz ki, elég sekélyes a fantáziánk és túlságosan biztonsági játékosok vagyunk.

Mellette:

Közel van, ami a mi esetünkben azt jelentené, hogy Férj megtarthatná a vállalkozását, amiből fix bevételünk származna havonta, és úgy gondoljuk elég lenne heti egyszer Budapestre ingáznia.

A másik naaagy pozitívum Bécs mellett, hogy élnek kint rokonaink, akik nagyon kedvesek számunkra, mindig is sajnáltuk (vica verza), hogy nem vagyunk közelebb egymáshoz. Kint nagyon szép pénzösszeget lehet elkérni egy műkörömért.

Ellene:

A nyelv. Soha soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer németül fogok beszélni. Soha soha nem tetszett a nyelv. Egészen tavaly decemberig, amikoris kimentünk fent említett rokonokhoz látogatóba és meglepő módon nagyon tetszett, ahogy egymás közt beszélnek (az egyikük osztrák, tehát egymás közt németül folyik a társalgás). Tetszett a nyelv dallama, hogy olyan pörgős és engem lepett meg a legjobban, de szépnek találtam. Viszont hiába történt ez a pálfordulás, attól még meg kell tanulni egy idegen nyelvet a nulláról. 

Szóval előttünk a nyár, hogy meghozzuk a döntést.