Mindjárt vége...

...az évnek. Olyan nagy megkönnyebbülés, hogy végre magunk mögött hagyhatjuk ezt a szörnyűséges évet. A Karácsony is eltelt szépen csendben, sok pihenéssel. Bár többet ettem a szokásosnál, mégis hízás helyett fogytam 1 kilót. 

Mint a legtöbb embernél, hát persze, hogy nálam sem maradhat ki az újévi fogadalomtétel, amit most valóban szeretnék betartani:
- minden nap jógázom (de legalább heti 6 nap)
- belekóstolok az ashtanga jógába (mondjuk heti 1 alkalommal kezdetnek)
- minden nap - ha csak keveset is, de - foglalkozom az angollal és az IELTS vizsgafeladatokkalEnnyi :) Ez abszolút tarthatónak tűnik. 

Na és a célok/tennivalók:
- Január elején mindketten elkezdünk angol magántanárhoz járni. Találtam egy nagyon szimpatikus - kb. velünk egyidős - Sydney-ből származó lányt, aki itt Magyarországon járt egyetemre, úgyhogy magyarul is beszél (ez Férjnek az elején azért fontos), tehát még indulás előtt magunkba szívhatjuk a híres ozzi akcentust :)
- SOS keresni kéne klímás tanfolyamot, minél előbb el kellene hogy kezdje a Zuram. (meglepő, de alig 1-2 találatot dob ki a google ilyen képzésekre...)
- Mindenképpen szeretnék tavasszal elkezdeni egy búvártanfolyamot. Nyilván kint sokkal drágább, és régi vágyam, úgyhogy most vagy soha.
- A szememet meg kéne műtetni (a sima lézeres látásjavításról van csak szó), mert nagyon rossz, és mivel kint ez az itthoni összeg többszöröse lenne, és az első években egyáltalán nem tervezünk hazajárni, úgyhogy ezen is túl kéne esni tavasszal vagy ősszel.
- Valamint nagyon szeretnék egy fotós tanfolyamra is még itthon elmenni, már ki van nézve régóta, csak be kéne préselni az időmbe.
Szóval ilyen jó sok projekt áll előttünk. Nameg év vége felé az iskolám kiválasztása, egyúttal a város kiválasztása, vízumkérelem beadása és más "kellemetlen" feladatok :) Jajjj alig várom!

Érzem, hogy csupa jó dolog fog történni a 2014-es évben :)

Hogyan válasszunk várost?

Hű milyen aktív vagyok mostanában blogírás terén :) Valószínűleg azért mert a rengeteg munka ellenére sincsen más gondolatom csak a kiköltözésünk.
Most éppen kettő fő dolog foglalkoztat: melyik város legyen a nyerő illetve, hogy milyen szakra menjek (mehetek?).

Az évek óta tartó blogolvasásnak megvan az az előnye, hogy kialakult bennem a legtöbb ausztrál nagyvárosról egy kép. Nyilván ez teljesen szubjektív és mivel még nem voltam mindben (sőt, hogy közelebb álljunk a valósághoz egyikben sem) ezért csak a képekre, beszámolókra, wikipédiára és a megérzésünkre tudunk alapozni. Valamint még a Zuram jövendőbeli szakmáját szoktam beütögetni a legnagyobb álláskereső portálok keresőjébe és figyelem, hogy melyik városban mennyi állást listáz. Ha sehol nincs a szerencsés bevándorlónak ismerőse ahova a szíve (másnéven érdekei) húzzák, akkor munkakeresés szempontjából 3 nagyváros lehet az ember listáján ahol a remények szerint könnyebb állást találni: Sydney, Melbourne, Perth.
Melbourne rögtön ki is esett a versenyből és nem tudom meghatározni, hogy miért.Olyan semmilyen. Egyszerűen egyáltalán nem tetszik a város a rengeteg kép alapján amit átnyálaztam, és erre a negatív érzésre az időjárása csak ráerősít.

Maradt Sydney és Perth. Na ez már nehezebb kérdés, mert Férj szakmájára az álláskereső szinte ugyanannyi találatot dobott ki. Tehát elvben nem múlhat a munkán. Sulik nekem: azt mondják Sydney a legolcsóbb oktatás terén, mert rengeteg a konkurencia: 1 pont Sydneynek. Időjárás: 1 pont Perthenk. Perth azt mondják picit elszigetelt: 1 Sydneynek. Sydney túl nagy és zsúfolt lenne szerintem nekünk: 1 oda Perthnek. Olcsóbb repjegyek a világ minden tájára kevesebb átszállással: Sydney. Az óceán szépsége és a tengerpartok minősége: Perth. Ha úgy alakulna, hogy egyedül megyek előre, nagy segítség lenne, hogy a magyar ügynökségnek Sydneyben van az irodája... Egy szó mint száz, abszolút fej fej mellett haladnak. És a szívünk mit mond? Perth. Nyugisabbnak, tisztábbnak, élhetőbbnek tűnik nekünk.Úgyhogy valószínű oda megyünk első körben ahol olcsóbb az iskolám. Ha nincs árban számottevő különbség, akkor Perth felé vesszük az irányt.

A sulikkal kapcsolatban rengeteget agyalok, szóval jó lesz már az ünnepek után találkozni az ügynökkel, mert ő ezekre a kérdéseimre kapásból fogja tudni a választ. Az a fő problémám, hogy bár Kommunikáció szakon végeztem (egyáltalán nem szeretnék ezen a vonalon továbbmenni), a marketingkommunikáció területén van több éves szakmai tapasztalatom és nem tudom, hogy a Kommunikáció BA diplomámmal mehetek-e más irányú MA szakra. (Kis magyarázat: azért kell mindenképp master szakra mennem, mert csak amellé jár a partnernek heti 40 óra munkavégzés. BA mellé csak heti 20 jár.) Ahogy olvastam, valószínű, hogy a marketinges szakmai tapasztalatommal mehetnék Marketing MA-ra, mert azt beszámítják, de hogy például Szociális munka MA-ra mehetek-e azt nem tudom. Mert az egyetemek oldalán olvastam olyat, hogy a BA diploma után, van egy fél-egy éves kurzus, amit Graduate Certificate-nek hívnak és szerintem, ha egy ilyet elvégzek először, utána mehetek akár szociális munka master szakra. De lehet, hogy tévedek. Itt egy szuperjólátlátható kis ábra az ausztrál oktatás felépítéséről.

A szociális munka szak mellett szóló érvek pedig, hogy: A, érdekel, B, hiányszakma lista élén van évek óta, így később akár megkönnyítené a hivatalos bevándorlásunkat az országba.
Úgyhogy még sok a nyitott kérdés, amik többségére remélem választ kapunk az ügynöktől januárban.

Csak a munka

Röviden és tömören: rengeteget dolgozunk mostanában mindketten. Férjnek indult a héten egy nagyobb munka, amivel persze mindig rengeteg stressz is jár, nálam meg mindenki szép akar lenni Karácsonyra, ami ugye teljesen logikus. Szóval hulla fáradtak vagyunk és nulla azaz nulla karácsonyi hangulatot tudunk felmutatni így december 14-én. Meg persze sehogy nem állunk a készülődéssel sem (pl. nem vettünk még meg semmi ajándékot, vagy karácsonyfát vagy ilyesmi). Na nem baj, ez a karácsony úgysem lesz olyan, mint eddig volt, csak legyünk túl rajta, és legyen már 2014. Alig várom, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a szörnyű évet.

Más. Ausztrália (meglepő módon...)
Hihetetlen de még mindig találok újabb és újabb tök jó kis ausztráliai blogokat. Mármint amit magyarok írnak arról, hogy hogyan jutottak ki. Imádom olvasni őket. Azt hiszem függő lettem amúgy... A kedvencem mindig a legelső bejegyzés. Egy évek óta működő blognál szuper visszaolvasni, hogy hogyan lett az álmukból valóság :)
Ma találtam egy olyat, amit egy hölgyemény ír, aki (angol)tanulóvízummal ment ki, gyenge angol nyelvtudással jó hamar talált is tök jó kis irodai munkát (!) és minden egyes bejegyzés csak kesergés, hogy milyen rossz kint, számolja vissza a napokat, illetve arról ír, hogy mennyire hiányzik neki az ország és az anyukája. Félreértés ne essék, lehet így érezni és hiányolni sok mindent, de ha valaki ennyire kötődik a családjához, Magyarországhoz, a közértesnénihez és a szomszédhoz az miért megy egészen Ausztráliáig csak azért hogy angolul tanuljon? Nem tudom mi lett a sztori vége, mert hátulról kezdtem el olvasni a blogot és az már elért egy olyan nyavalygásmennyiséget, amit már képtelen voltam befogadni, úgyhogy nem tudom, hogy a leányzó maradt-e vagy hazajött. (bár van egy tippem)
Nade szerencsére van jó sok pozitív, lelkes (azért a nehézségeket is leíró), informatív blog, amit nemcsak hasznos olvasgatni, de olyan jó kedvem lesz tőle, hogy az csak na :) Elkap az az érzés, hogy ha nekik sikerült, nekünk is fog!

Ja, megkértem kíváncsiságképp az első árajánlatot Ausztráliába való készülésünkkel kapcsolatban. :) A 2 cirmos (külön ketrecben való) kiszállítására kaptunk egy igen borsos 610.000 Ft-os árajánlatot. (Vagy ennyi lesz a többi is??) Erre persze még rájön a sok orvosi vizsgálat költsége és az 1 hónapos karantén költsége. Az útvonal pedig rémesen hosszú lenne: Bp-Amszterdam-Kuala Lumpur-Sydney. Biztosan nem teszem ki a macskáimat ennyi megállásnak. Találtam olyan jegyeket, ahol csak Szingapúrban vagy Kuala Lumpurban van egy tankolós megállás, tehát a macskákat nem rángatják le a gépről, nem vesznek el stb. Szóval majd olyat szeretnénk találni nekik az biztos. Már előre aggódok, hogy hogyan fogják viselni ezt a szörnyű hosszú utat, majd az azt követő 30 napos karantént :(

Mindenféle gondolatok

Nyavalygás on.
Na szóval belém nyilalt, hogy igen, kb. 1 év és megyünk. Mármint ez most teljesen komoly. El van döntve. Felrúgjuk a kényelmes kis életünket. Azt szögezzük le, hogy alig várom!!! Mégis. Jött egy csomó kérdés, kétely, meg mindenféle... Tanulóvízummal ki tudjuk vajon vinni a macskákat? (igen, ez a legfontosabb kérdés számunkra, és nem, nem hagyjuk itt őket, pedig igen tudom, hogy az egyszerűbb, de ők a gyerekek na) Egyáltalán mennyire nehéz egy Ausztrál fizetős Master képzésre bekerülni? Mármint néznek tanulmányi átlagot, vagy van felvételi? Mi van ha nem vesznek fel? Mi van ha felvesznek? Mennyire lesz nehéz egyáltalán egy Master, és főleg angolul? Megéri vajon nagyon sok milliót "kidobni" egy olyan diplomára amiben nem akarok elhelyezkedni, csak azért hogy kint lehessünk 2+2 évet biztosan? Nincs más útvonal?
Új-Zélandra egyszerűbb lenne kijutni? Tetszik annyira Új-Zéland, hogyha azt olcsóbban és kevesebb stresszel megúsznánk, azt válasszuk?
Januárban első dolgunk lesz egy már kinézett ausztrál ügynökséggel beszélni, mert ez a sok sok megválaszolatlan kérdés most már kezd zavarni. És lehet, hogy érdemes lenne egy e-mailt dobni az új-zélandi ügynöknek is?!
Nyavalygás off.

Miért pont Ausztrália?

Egy rövid kis lista arról, hogy miért pont Ausztrália:

• természetesen a magas életszínvonal
• a "no worries" mentalitás
• a fantasztikus természeti szépségek
• az időjárás
• hogy nem Európában van és főleg nem Amerikában (azt is mondhatnánk, hogy tetszik, hogy jó messze van mindentől)
• hogy sok a bevándorló ezáltal nagyon multikulti
• a gondolat, hogy a gyerekeink már ausztrálként nőhetnek fel és olyan lehetőségeik lesznek, amik nekünk sosem adattak meg...

Hétköznapok

Ma legörgettem a blogunkat és megláttam, hogy január első napjaiban döntöttük el, hogy irány külföld. Majdnem 1 éve! Szinte hihetetlen.... Mert ha ilyen gyorsan telik az idő, akkor nem is lesz az az 1-1,5 év várakozás Ausztráliáig olyan hosszú.
És persze úgyis nagyon sok tennivaló van addig:

• Férjnek rendesen megtanulni angolul, nekem fejleszteni a meglévő tudást; 
• jövő év vége felé IELTS vizsgát kell tennem - kinti egyetemre azt hiszem legalább 7-es eredményt kell tudni felmutatni;
• Férjnek ki kell tanulnia 1 de leginkább 2 szakmát (villanyszerelő majd klímaszerelő), miközben persze egyetemre jár és év végén leállamvizsgázik; 
• én elkezdtem augusztusban egy lakberendező sulit, mert régi álmom volt már, ott novemberben lesz az OKJ-s vizsga; 
• valamint erősen fontolgatom, hogy még gyorsan elvégzek egy 1 éves fodrász sulit, mert kolléganőm (mesterfodrász) unszol, hogy szívesen kitanítana. És hát nem szabadna hagyni elúszni egy ilyen lehetőséget, hogy szabad óráimban (helyben, kényelmesen) tanítgatna. :) Csak azt nem tudom, hogy férne bele mindez az időmbe.

Szép kis lista, jó így egyben látni :)

Egyébként most jut eszembe, hogy nem írtam le, hogy hogyan alakult az új szakmai "karrierem" :D
Októberben elején kezdtem el dolgozni egy szalonban körmösként egy mesterfodrász mellett. Az hamar világossá vált számomra, hogy a műkörömépítést nem nekem találták ki. Megcsinálom, jó, hogy nem egy irodában ülök, de nem élvezem igazán. A géllakkozást és a manikűrözést nagyon szeretem csinálni, így úgy döntöttem, hogy kitanulom a 3D szempillaépítést is. Na azt már most sokkal jobban szeretem, úgyhogy ha van rá lehetőségem úgy alakítanám, hogy ráállnék a géllakkozás-manikűrözés-szempillaépítés hármasra.
Tehát most itt tartok ezzel a dologgal, kezd kialakulni egy kisebb vendégkör a körmözésre is és a pillaépítésre is, tehát tudok gyakorolni, és az elsődleges cél ez volt.

Viszont van egy kis bökkenő a műkörmös szakmával. Ausztráliában külön ilyen nem létezik. A Beauty Therapist nevű szakmát művelők tulajdonképpen kozmetikusok és ők tanulnak pedikűrt és manikűrt is. Úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy ezzel a végzettségemmel kint nem sokra megyek. Ezért sem elvetendő ötlet, hogy fodrásznak tanuljak, mert arra viszont mindig van kereslet, és magyarok beszámolói alapján a kint tanult fodrászok igen gyengécskék.

Más gondolatom sincsen....

...csak Ausztrália. Ezzel a gondolattal kelek, és vele fekszem. Elképzelem, hogy kint vagyunk, iskolába járunk, dolgozunk, hogy milyenek lesznek a mindennapok. És egyenes arányban kezd csökkenni az érdeklődésem az itthoni dolgok iránt. Már nem nézek olyan gyakran híradót, és ha nézem, akkor is legyintek magamban, hogy áhhh ez minket már úgysem (fog) érint(eni). Furcsa egy érzés, lélekben már nem vagyunk itt, de testben meg sajnos még nem vagyunk ott sem :)

De kint leszünk!!! Ez nem kérdés. Csak telne gyorsabban az a fránya idő! 1-1,5 évig még egészen biztosan itthon kell lennünk, amíg Férj lediplomázik. Addig meg gyűjtögetünk, és amennyire tudjuk, szeretnénk bejárni Európa azon részeit, amikhez még nem volt szerencsénk. A bakancslista: London, Barcelona és a Jolly Joker: New York. (Igen, tudom, hogy az nem Európa, de Ausztráliától baromi messze van, így került a listára) Meglátjuk mire lesz elég időnk.

Végülis úgy néz ki mégis megnyerek magamnak egy Master szakot.... Sokat agyaltunk a dolgon és az a legésszerűbb, ha én tanulok nappalin, míg Férj tud napi 8 órában dolgozni, mivel a Master mellé a diák párjának teljes idős munkavégzés jár. Az angolom is sokkal jobb, mint neki, tehát valószínű könnyebben venném az akadályokat és az sem mindegy, hogy így ő egy hiányszakmában tud majd dolgozni (és felmutatni) 2 évet, nem pincérként teszem azt. Ha a forrásaim helyesek, a Master diploma megszerzése után további 2 évre kapunk olyan vízumot, amelyikkel mind a ketten teljes időben dolgozhatunk. Tehát a terv összeállt. Olcsó lesz? Nem! Parázunk? Ó igen! Volt aki belebukott? Biztosan...de olyan is akadt szép számmal aki hasonlóképp kezdte mint mi (vagy mondjuk csak egy angol tanfolyammal) és már boldog ausztrál állampolgár. Ha nekik sikerült, nekünk is fog! :)

Kezdetek, tervek, gondolatok

Sajnos, Ausztráliába való bevándorlás szempontjából két teljesen használhatatlan diplomával és tapasztalattal rendelkezünk: marketing illetve jövőbeli közgazdász (jelenlegi vállalkozó).
Tehát mivel egyikünknek sincsen szakmai alapú bevándorlásra alkalmas hiányszakma a kezében (mérnök, informatikus, nővér stb.), ezért két opció látszik körvonalazódni.

1. lehetőség:
Férj kitanul egy hiányszakmát (klímaszerelő a választottja), majd a kötelező 4 év szakmában eltöltött idő leteltével pályázunk...
Ez az olcsóbb megoldás, de egy csöppet hosszadalmas a várakozási idő azt hiszem.

2. lehetőség:
Úgy kezdődik, mint az első: Férj kitanul egy hiányszakmát (még mindig klímaszerelő), elkezd benne dolgozgatni, hogy tapasztalatot szerezzen --> remélhetőleg jövő ősszel lediplomázik--> legkésőbb jővő év végén kimegyünk tanulóvízummal.
Na, hát az Ausztráliába igyekvők körében ez a mumus. Mármint a tanulóvízum. (Azt kell hogy mondjam, az könnyen beszél, akinek kézben az IT-s/mérnök diploma, 5 éves szakmai múlttal karöltve, és csak az angolt kell felhozni a szakmai vízumhoz. De mit csináljon az, aki urambocsá' humán beállítottságú, és hiába van diploma is, szakmai múlt is, angoltudás is?! Kitörölheti vele...aztat) Szóval mindenhol azt olvasni, hogy mekkora felelőtlenség tanulóvízummal nekiindulni letelepedési céllal. Szerintem maximum akkor, ha van már gyerek. De ha biztos anyagi háttér van, ott azért láttunk már jópár olyan esetet aminek állampolgárság lett a vége. Mi nagyon bízunk benne, hogy gyerekmentesen, jó angollal (oké Férjnek még van mit felhoznia), megfelelő pénzmaggal és hiányszakmával a kézben igenis sikerülni fog!

Tanulóvízum tudnivalók jelenleg - illetve amit eddig én összeszedtem:

A) verzió: egyikünk beiratkozik főiskolára (nyilván én lennék az a szerencsés egyén), másik fél ebben az esetben teljes munkaidőben dolgozhat. Másik előnye a vízumnak, hogy a diploma után, képzettségtől függően max. 4 évre (szerintem ilyen sokat akkor kapsz, ha hiányszakmát tanulsz) ismét vízumot kapsz, amivel mindketten teljes munkaidőben dolgozhatunk. Hátránya: irdatlanul drága mulatság!!! 25 ezer dollártól indulnak a tandíjak/év...

B) verzió: Férj beiratkozik egy legalább 2 éves szakmai képzésre (mint itthon az OKJ-s), és kitanul egy hiányszakmát. A villanyszerelést néztük ki, mert hosszú évek óta rajta van a hiányszakmás listán. Hátránya: ebben az esetben a 2 év alatt mindketten csak heti 20 órában dolgozhatunk. A záróvizsga után viszont 18 hónapra kapunk még vízumot, amivel teljes munkaidőben dolgozhatunk. Tehát ennyi idő van arra, hogy szponzort találjunk. Egyébként itt is horror tandíjak vannak (pl fogtechnikus, ami nekem tetszene 23ezer dollár a 2 év), de valószínűleg azért jóval olcsóbban jönne ki Férjnek valami szakma, mint ha főiskolára kéne menni.
Szerintem a 2/B útvonal lesz a nyerő.

Az elmúlt hetekben történt...

...hogy egy családi tragédia miatt át kellett gondolnunk a jövőbeli terveinket.

Eddig a legfontosabb szempont az volt, hogy a kiválasztott célország 2-3-4 óra közelségre legyen, ha baj van és gyorsan jönni kell haza, ne veszítsünk sok időt. Sajnos ez megváltozott, tehát újra kellett gondolni mindent.
Illetve kinyílt a világ. Régi álmunk körvonalazódik valóra válni. Eddig nem is gondolhattunk igazán távoli országokra, pedig eddig is csak az Ausztráliás blogok hoztak igazán lázba. Álmodoztunk, irigykedtünk, vágyakoztunk, de túl messzi volt, nem jöhetett szóba a több mint 1 napos távolság miatt. 
Szörnyű okból, de már nincsen semmi ami itt tartani minket, sőt igazából menekülnénk is, minél messzebb.
Természetesen ez nem lesz egyszerű menet, ide nem lehet csak úgy átköltözni, hogy hello jöttem dolgozni és letelepedni. Nagyon bonyolult és szigorú a bevándorlási rendszer, de eddig aki végigcsinálta mindenki egybehangzóan az mondta (írta blogban), hogy megérte.
Szóval nagyon úgy néz ki, hogy megindulunk ezen a rögös és hosszadalmas úton.

Irány Bécs?!

Több heti gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy Bécsben fogunk munkát keresni és letelepedni. Ami nagyon mellette szólt, az az, hogy Budapest közelsége miatt Férj megtarthatja a vállalkozását, így onnan továbbra is bejön a fix havi bérünk. Ez azért egy jó kis biztonsági háló. A másik pozitívum természetesen az, hogy laknak ott rokonaink, így lesz kihez fordulni ha nagyon úgy adódik.
Rám nézve ez annyit jelent, hogy meg kell tanulnom németül. Hehe, mintha az olyan könnyű lenne :)) Egyébként már neki is álltam, egyelőre tetszik, bár nagyon furcsa érzés ennyi idősen belevágni egy teljesen vadidegen nyelv megtanulásába. Szóval nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hónapokban az biztos. Egyelőre szavakat és alap kifejezéseket tanulok, mellette nekikezdtem a nyelvtanba is. Jövő héttől pedig már magántanárral szeretném folytatni. Először heti 1 alkalommal, aztán kiköltözés előtti hónapokban mindenképp sűrűbben.

El is kezdtem témába vágó blogokat keresni (vagyis blogokat Ausztriában élő magyarok tollából) és meglepően keveset találtam. Aztán persze lehet, hogy én vagyok a vak/béna. De például összehasonlíthatatlanul több az ausztráliába igyekvő, vagy már kint élő magyarok blogjának száma. Értem én, hogy az érdekesebb, mert messzebb van, meg ott van pálmafa, sőt még óceán is, nameg a vízumszerzés is bonyolult procedúra, de ettől függetlenül ugyanúgy érdekes lehet szerintem az, hogy hogyan megy a beilleszkedés Bécsben. 

A másik téma ami foglalkoztat mostanában az az elszakadás. Illetve, hogy milyen mértékben kell(?) elszakadni a szülőföldtől. Amit észrevettem a bécsi magyaroknál (távolabbi ismerőseim között is van szép számmal ilyen), hogy állandóan hazaugrálnak. Értsd heti, kétheti de maximum havi szinten biztosan. Nekem ez nagyon furcsának tűnik (most még, aztán ki tudja mit hoz a jövő...), de én úgy gondolom, hogy elég nehéz lehet a beilleszkedés úgy, hogy igazán nem is akarsz beilleszkedni, mert folyton "hazaszaladgálsz". Kicsit olyan lehet, mintha sehova sem tartoznál igazán. Persze értem én, hogy hiányzik a család és a barátok és csalóka lehet, hogy "csak" 2-3 órára vannak...De több helyen olvastam (és a nulla tapasztalatommal egyelőre egyet is értek vele), hogy igazán beilleszkedni úgy lehet egy idegen országban, ha valamilyen szinten elszakadsz Magyarországtól és a magyar beidegződéseidtől. Én ezt biztosan nem tudnám úgy megtenni, hogy ahogy jön a hétvége, ülünk a kocsiba és irány a régi otthon. Persze ez csak egy vélemény, de - Férj kéthetente félnapos munkaügyi ingázásán kívül - egyáltalán nem tervezzük, hogy ennyire gyakran hazalátogassunk. Még egy gondolta, aztán befejeztem ezt a témát. Svédországi magyarok is durván annyi órányi repülésre vannak, mint kocsival Bécs-Budapest. Ha 2 főt veszünk és összehasonlítjuk a fapados repjegyek árát a mai autópálya és üzemanyag árakkal, az jön ki, hogy kb. ugyanannyiba kerül a hazalátogatás mind időben mind pénzben. Ők viszont nem jönnek kéthetente, de még havonta sem. Szóval furcsa dolog ez.

Az első

Íme, az eddig a laptopon porosodó "napló" időrendben:


2013. január 5. – A döntés megszületett

Eldöntöttük. Külföldre költözünk. Közhelyesnek tűnik manapság? Naná! Annál izgalmasabb nekünk. A blogot magunknak írjuk, hogy majd 10-20 év múlva visszanézhessük milyen érzésekkel vágtunk neki.

Nem emlékszem pontosan melyik volt az a momentum amikor rájöttünk, hogy ezt most tényleg komolyan gondoljuk, de az biztos, hogy már évek óta érlelődött a döntés.  Számtalan beszélgetés következménye ez, amikor is ráébredtünk, hogy nem látjuk Magyarországon a jövőt. Egyszerűen nem szeretnénk itt felnevelni (a még csak képzeletbeli) gyerekeinket. Pedig nem tartozunk az átlag kivándorlók közé. Meglepő módon nincs óriási devizahitelünk és nem is a jobb anyagi körülmények vonzanak elsősorban minket. Itthon is egész jól boldogulunk, van egy kis vállalkozásunk amiből (valószínűleg) az átlag felett élünk. Nem gond a napi betevő, egy mozi, vagy a csekkek, de félretenni nagyobb összegeket valahogy mégsem sikerül, így albérletben élünk. Na meg szeretünk utazni, világot látni, állandóan csak mennénk és mennénk. Valószínű ez a „baj”, a megtakarításokat is általában erre a célra szoktuk beáldozni. Az ok amiért úgy döntöttünk, megyünk, elég összetett: némi kalandvágy, nemszeretünkitthonélni érzés, nyelvtanulás, még biztonságosabb mindennapok anyagilag (az a fajta anyagi biztonság, amit itthon csak egy bizonyos réteg ismerhet, amikor minden hónapban egy csinosabb összeget lehet félretenni, amiből kényelmesen lehet majd házat venni és/vagy évi kétszer világot látni).

Érdekes, hogy ahogy kimondtuk, hogy igen, úgy 1 év múlva biztosan külföldre költözünk, olyan megnyugvás árasztott el, amilyet rég éreztem. Évek óta vágytam erre, de valahogy mindig arra jutottunk, hogy minek adnánk fel az itt felépített biztonságos kis életünket valami bizonytalanért. Na ez a legnehezebb szerintem, ezt az érzést elnyomni annak, aki úgy menne neki a külföldi kalandnak, hogy itthon már van egy felépített élete és van mit veszítenie (jólfizető állás, esetleg saját tulajdonú lakás stb stb).

Szóval eldöntöttük, hogy megyünk. Oké. Nade hova? Egyelőre maradjunk Európában a család közelsége miatt. Német nyelvterület kiesik, mivel én nem tudok németül, csak Férj tud alapszinen. Anglia? Túlzsúfoltnak tűnik, meg különben is mindenki oda vándorol ki. Délen elég nagy a munkanélküliség, nem lenne szerencsés. Legyen egy északi fejlett, biztonságos ország, ahol magas az életszínvonal…így jutottunk el Svédországhoz.

Következő lépések: információk begyűjtése, töménytelen mennyiségű blog elolvasása kivándorolt magyarok tollából, ismerkedés az országgal. Hamar világossá vált, hogy Svédország nagyon élhető hely, ahol ha rendesen dolgozik az ember, befogadják és kényelmesen tud élni. A nyelvet elkezdtük online tanulgatni, már csak azt kell kitalálni, hogy mihez is kezdjünk kint. Egyikünknek sincs olyan szakmája, ami bárhol a világon versenyképes lenne (pl. mérnök, programozó), így mivel Férjnek még 1 év van az egyetemből, akár ki is tanulhatunk indulásig valami használhatót.

2013. január 20. – A kezdetek

Dátum kitűzve: 2014. nyár elején Férj leteszi az egyetemi vizsgáit és utána indulunk is. Macskástól, bútorostól, mindenestül. Az még bő egy év, de kell is ennyi idő, hogy mindennek alaposan utánajárjunk, megtanuljuk alapszinten a nyelvet és mindent megszervezzünk. Mivel véglegesnek érezzük a kiköltözést, mindent alaposan meg szeretnénk tervezni, nem akarunk csak úgy hirtelen beleugrani az ismeretlenbe majd csak lesz valahogy alapon.

Közben azt is kitaláltuk, hogy a meglévő diplomám mellé milyen szakmát tanuljak ki, ami aránylag jól fizet és kedvem is van valamennyi hozzá. Műkörmös leszek. Legalábbis egy-két évig, az első időszakban. Blogokon begyűjtött információk alapján egy műkörömért 30 ezer ft körüli összeget lehet elkérni. Nem rossz. Leellenőriztük pár Göteborgi szépségszalon honlapját és tényleg ennyit kérnek el. Szinte hihetetlen. Utánanéztünk az albérlet áraknak, az élelmiszer áraknak, számolgattunk, tervezgettünk. Nagyon szépen ki lehet jönni akár egy fizetésből is (több magyar kivándorolt kolléga kényelmese kint egy fizetésből), ha a kezdetekben esetleg csak egyikünknek lenne állása.

Férj mit fog csinálni? Még ki kell találni. Valószínű nem egy külföldit, alap svéd és alap angoltudással fognak közgazdásznak felvenni irodába… Neki is kell egy szakma, amit szívesen csinál.

2013. február 10. – Tervezgetünk, szervezgetünk

Beiratkoztam egy intenzív műkörmös tanfolyamra. 2 hónap az egész és meg is van az OKJ-s végzettség. A terv az, hogy itthon is dolgozok a szakmában az indulásig, hogy szerezzek egy kis gyakorlatot.

Férjnek a következő szakmák tetszenek: CNC-forgácsoló, mert hiányszakma az egész világon, kb 6-800ezer forintos kezdő fizetésekkel valamint klímaszerelő (igen, északon hideg van, de az irodák, plázák szellőztetését is ők oldják meg), mert azt lehetne akár vállalkozásban is csinálni. Még nem igazán tudjuk melyik lesz a befutó, nézegetjük az iskolákat és a tanfolyam árakat, valamint azok hosszát.

A svéd tanulást kicsit elhanyagoltuk, sok a magánéleti gond, baj, most nem tudunk ezzel foglalkozni, de abban maradtunk, hogy ha én elvégeztem a tanfolyamot, akkor elkezdünk magántanárhoz járni.

2013. március 25. – Vissza az iskolapadba

Ma volt az első napom a körmös suliban. Furcsa volt megint iskolapadban ülni 2 év után és hallgatni az anatómia tanárt, aki csupa olyan dologról beszélt, ami engem teljesen hidegen hagy. Nem is lesz ez olyan könnyű, mint ahogyan hittem. Anatómia, ortopédia, anyagismeret… Érdekes érzés valami olyat tanulni, ami nem érdekel teljes szívvel és tudom, hogy csak átmeneti.  Nade semmi nyafogás, jobb, mint takarítani egy szállodában – emlékeztetem magam állandóan.

Sok lányon látszik, hogy imádja ezt az egész szakmát, a közeget, a szép körmöket, a vendégekkel való csacsogást és körömlakkokat. Na, hát én nem ilyen vagyok. Sosem érdekeltek sem a körömlakkok, sem a műkörmök, sem ez az egész világ. Akkor mégis miért a szakmaválasztás? kérdezheti bárki teljes joggal. Hát ki van ez gondolva kérem szépen.  Azért, mert Anya összes felszerelését megöröklöm, amiket így nem kell megvenni, valamint azért,  mert olyan szakmát szerettem volna, ahol a magam ura lehetek. Az is szempont volt, hogy nem tudok egészségügyi okokból egész nap állni (kiesett a fodrász például), plusz a tanfolyam ára megfizethető (mindennel együtt 140ezer körül van) és nem kell évekig iskolapadban ülni. Ugye, hogy teljesen logikus?

2013. március 30. - Dilemma

Elkezdett valami motoszkálni a fejünkben. Férjjel ellentétben én biztosan nem tudom elképzelni, hogy Svédországban éljem le az egész életemet. Nekem Svédország túl hideg-rideg, picit távol mindentől. Én úgy látom, hogy a cél az állampolgárság megszerzése, aztán egy olyan országban való letelepedés, ahol szívesen vennénk házat és nevelnénk fel a gyerekeinket. Nade akkor megint költözés, egy új országba való beilleszkedés, akkor már (reméljük) gyerekekkel. Férj ez ellen foggal-körömmel tiltakozik. Miért megyünk oda, ha 5 év után továbbállunk? Az a nyughatatlan természetem. Állandóan csak menne. 5 évente új országba. Najó, azt azért nem. Persze ha lesznek gyerekek ez azért nem így működik. Lehet, hogy változik a célország?

Április 12. – Változtak a tervek: Svédország elvérzett

„Picit” változott a terv. Még mindig biztos, hogy megyünk, de a célország változott. Mégpedig azért, mert hosszas mérlegelés után rájöttünk, hogy olyan helyet kellene választanunk, ahol mindketten úgy érezzük, hogy szívesen leélnénk akár az egész életünket. Mindketten elmúltunk 25 évesek, már a 30 felé vándorolunk, 2 éve házasok vagyunk, nem olyan sokára a családbővítés is tervben van, így azt hiszem érthető, hogy olyan helyen kéne letelepedni, ahol akár saját otthont vehetünk. Tehát a versenyzők:

Célország 1: Anglia 

Mellette:

Férj egyik barátja most ment ki Angliába, így került képbe ismét az ország. Kiderült, hogy a hiányszakmákban most is relatív könnyű elhelyezkedni. Szuper! 1 pont Angliának.

Kezdhettem elölről a fórumok és blogok tanulmányozását, viszont annyival könnyebb a dolgom, hogy mint tudjuk a magyarok első számú célpontja Anglia, így sokkal több anyag áll rendelkezésre, mint Svédország esetében. Ami nekem nagy megkönnyebbülés volt, az a nyelv, hiszen én jól beszélek angolul, sőt imádom az egész országot, a kultúrát és legfőképp a nyelvet. Férj is elboldogul alapfokon, bár neki azért fel kellene hozni a nyelvtudását egy középszintre, de legalább megvannak azok a bizonyos alapok.

Ellene:

Ami a kutatásaim során rögtön kiderült, hogy a műkörmös szakmával az angoloknál közel sem lehet olyan jól keresni, mint északi barátainknál. Átnyálaztam jó pár londoni szépségszalon árlistáját és kiderült, hogy olyan 10-12 ezer ft körül lehet elkérni egy műkörömért. Ez maximum a duplája az itthoni áraknak, viszont mint ahogyan azt szerintem sokan tudják/sejtik, az albérlet árak inkább három-négyszeresek a budapesti árakhoz képest. Szóval nem ezzel a szakmával fogunk kint meggazdagodni, Férjnek mindenképp valami jól fizető állást kell találni.

Van valami rendkívül furcsa érzés egyébként abban, hogy az ember teljesen szabadon eldöntheti, hogy melyik városban szeretne élni. Először nagyon élveztem a „válogatást”, most már inkább zavaró, hogy nem jutok dűlőre. London túl nagy, koszos, zsúfolt, nagyon drága. Mivel házasok vagyunk és évek óta külön élünk, szóba sem jöhet, hogy share house-ban szobát béreljünk, mindenképpen külön lakást szeretnénk bérelni már az elején is. Studio lakás sem jöhet szóba, mert a két cicánkat visszük (tudom elmebaj, de nekünk ők a gyerekek, ez van, mindenkinek megvan a maga dilije) és éjszakára mindig jó, ha ki lehet őket zárni a hálóból, hogy nyugodtan aludhassunk. Tehát minimum egy hálós lakást keresünk. Nem baj ha pici, de legyen külön háló. Namármost ez Londonban 800-1000 fonttól indul azon a típusú környéken, ahova este 8 után csak fegyveres kísérettel érdemes kimenni . Viszont ha külvárosba megyünk, rengeteget kell költeni az utazásra. Tényleg egy kisebb vagyont. Egy éves vonatbérlet ára simán eléri a 600 ezer-egymillió forintot, és akkor még Londoni bérletet is kell venni, ami még plusz havi 30-40 ezer forint. Ettől függetlenül mindenképp London valamelyik kertvárosa tetszene, mert olcsóbbak és szebbek a lakások, több a zöld, viszont a főváros közelsége megkönnyítheti a munkakeresést. Egyébként a jövőben simán el tudnám képzelni az életet az igazi Angliai vidéken…Kis ház, nagy kert, friss levegő…hmmm…Keltsen fel valaki…

Célország2: Ausztria (Bécs)

Tudom , tudom, már megint semmi kreatív dolog, mint például Kazahsztán vagy Bolívia, úgy néz ki, elég sekélyes a fantáziánk és túlságosan biztonsági játékosok vagyunk.

Mellette:

Közel van, ami a mi esetünkben azt jelentené, hogy Férj megtarthatná a vállalkozását, amiből fix bevételünk származna havonta, és úgy gondoljuk elég lenne heti egyszer Budapestre ingáznia.

A másik naaagy pozitívum Bécs mellett, hogy élnek kint rokonaink, akik nagyon kedvesek számunkra, mindig is sajnáltuk (vica verza), hogy nem vagyunk közelebb egymáshoz. Kint nagyon szép pénzösszeget lehet elkérni egy műkörömért.

Ellene:

A nyelv. Soha soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer németül fogok beszélni. Soha soha nem tetszett a nyelv. Egészen tavaly decemberig, amikoris kimentünk fent említett rokonokhoz látogatóba és meglepő módon nagyon tetszett, ahogy egymás közt beszélnek (az egyikük osztrák, tehát egymás közt németül folyik a társalgás). Tetszett a nyelv dallama, hogy olyan pörgős és engem lepett meg a legjobban, de szépnek találtam. Viszont hiába történt ez a pálfordulás, attól még meg kell tanulni egy idegen nyelvet a nulláról. 

Szóval előttünk a nyár, hogy meghozzuk a döntést.